Hányadik randi után mondjunk igent a szexre?

Az első intim együttlét sarkalatos pont egy alakuló kapcsolatban. Manapság nem a hosszú ismerkedés, randizgatás idejét éljük, de ha komoly kapcsolatban gondolkozunk, mégis hányadik randi után ideális az első együttlét?

  •  Ha már az első randin megtörténik, eltűnik a varázs

Hol marad az ismerkedés egyik legkellemesebb része, az udvarlás, a lassú közeledés, ha mindjárt fejest ugrunk a szexbe? Ha túl korán megtörténik, akkor a párkapcsolat kialakulásának kezdeti izgalmas része veszik el. Egészen más élmény úgy találkozgatni valakivel, hogy fokozatosan kell meghódítani, jelen van az a kellemes, bizsergető érzés, amit az első néhány találkozások váltanak ki. Az új személyiség megismerése, megkedvelése, az első ölelések, az első szerelmes üzenetek, a romantikus séták, majd az első csók. Ezekre utólag is jó érzés visszagondolni, úgyis csak az első pár hét ilyen. Kár lenne ezt az időszakot kihagyni, vagy átugrani!

  • A nő kevésbé lesz izgalmas a férfi számára

Természetesen van példa olyan szerelemre is, amely egy éjszakás kalandból jött létre, és kitűnően működik, de talán nem ez a jellemző. Néhány évtizeddel ezelőtt a hölgyekért még szó szerint meg kellett küzdeniük a férfiaknak, ma viszont már az sem ritka, hogy az első randi az ágyban végződik. A férfiak többségének még mindig fontos, hogy meghódítsa a választott hölgyet.

Ha egy összejövetelen egy férfi megismerkedik egy helyes, kedves nővel, felébred benne a vágy a szexuális együttlét iránt. Ha az aktus létrejön közöttük, a férfi befejezettnek is tekinti a „kapcsolatot”. Kellemesen emlékszik vissza az estére, de számára itt ért véget a történet, komolyabb szándékai nincsenek.  A férfiak az ilyen jellegű kapcsolatok nagy részébe nem adják bele a lelküket, nem teljesedik ki a vadászösztönük, és nem is törekednek arra, hogy meghódítsák a kiszemelt hölgy szívét. Ez a tipikus egyéjszakás kaland lényege. A varázslatos estét kételyekkel teli reggel követ. Túl könnyen, túl gyorsan megkapta, nem maradt felfedezni való.

Sok férfi számára az a nő, aki „könnyen  adja magát” többé nem izgalmas, és nem tartják őket alkalmasnak hosszú távú kapcsolatra, inkább csak az alkalmi szexre.

  • Rendben az elsőn ne, de akkor mégis mikor?

Nyilván nincs általános recept arra, hogy mikor ideális sort keríteni az első alkalomra. Minden induló kapcsolat más és más, a benne rejlő érzelmek és az egyénekről nem is beszélve. Sokan mégis a harmadik – ötödik randit tartják meghatározónak. Ha már eddig eljutottak a párok, egyre nagyobb az esélye annak, hogy az első intim együttlét a személyes vonzalmat teszi még erőteljesebbé. Kutatások szerint a jól időzített szex minőségibb kapcsolatot eredményez, mintha az idő előtt történik meg. Felmérések szerint az első randis szex nem túlságosan jellemző a netes társkeresésben. Itt kicsit másképp működik a fizikai vonzalom kialakulása, mint a hagyományos ismerkedés során, meglehet, hogy több idő is kell, amíg a két ember eljut a szexig.

Ti hogy vagytok ezzel?

www.felszedlek.hu

https://ingyenes-tarskereso.blogstar.hu/./pages/ingyenes-tarskereso/contents/blog/40457/pics/15004923673121231_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?